Utolsó elötti hét
Trip Start
Jun 24, 2006
1
8
9
Trip End
Aug 04, 2006
Oslo, Norway
Monday, July 31, 2006
Az utolsó hetekben már tervezgetni kellett, mit kell még megnézned Osloban, amit szerettél volna, elkezdeni készülgetni a vizsgákra hébe-hóba.
Utolsó előtti héten az egyik osztállyal tettünk pár kirándulást olyan intézményeknél, amelyek éppen ellenezték, vagy esetleg Norvégia EU-tagságát támogatták. Én csak az előbbinél voltam, utóbbit kihagytam (mivel csak aznap közölték, hogy délután megyünk kirándulásra), inkább kimentünk a tóhoz hapozni, meg fürdeni. Végre, először fürödtem Norvégiában, s egész kellemes volt a víz. Tény és való, minden norvég elmondta, hogy nagyon szerencsések voltunk idén, hisz évek óta nem volt ilyen meleg nyaruk. Tényleg, csak kétszer kellett használnom esernyőt a 6 hét alatt.
hattyuk tava
A hét elején elmentünk Rékával a nagykövetségre is, illetve a konzulhoz, hogy adjanak prospektusokat Mo.-ról, a nemzetközi estre. Nagyon aranyos konzul volt, el is beszélgettünk kicsit a diplomácia rejtelmeiről.
Szerdán a magyar csapat összegyűlt egy közös pogácsasütésre, amit csütörtökön kínáltunk a nemzetközi esten. Én vittem Negrot, Duna kavicsot, meg gulyáskrémet és piros aranyat, de volt még pilóta keksz, konyakmeggy, szalámi is, illetve két üveg egri bort is rendeltünk. Kajából mi készültünk fel a legjobban, még meg is maradt pár kaja a végére, igaz, ez csak 2 óráig tartott, utána a terembe kellett menni, ahol műsorokat adtak elő nemzetek, vagy régiók (pl: Balkán). Mi semmivel nem készültünk, viszont az amcsi Jason s az ír Jonathan is fellépett énekkel. Jonathanen teljesen ledöbbentünk, nagyon jó hangja van!
Hát, a norvég emberekről is szólva valamit, nem igazán értem őket. Ugye északiak, tartózkodóak, de pl. testi közelségre ezt nem mondanám, ugyanis ami ledöbbentett, hogy tömegközlekedési eszközöknél nem várják meg, hogy leszállj, ők egyből felszállnak. Rosszabb, mint Pesten. A másik dolog, a gyereknevelés. Amikor megérkeztem az osloi reptérre, azon dobtam el az agyam, hogy amikor vártunk a csomagokra, az apuka csak úgy lerakta a kisgyerekét (kb 1 éves sem) a földre, hadd másszon azon a koszos, hideg padlón
keszulodes
. Komolyan mondom, nem normális. A másik, amikor elmentünk a tóhoz napozni, egy anyuka vagy 1 órán keresztül hallgatta az ázsiai örökbefogadott gyerekének a sírását, s mintha nem is érdekelte volna, hogy sír, vagy egyáltalán ott lenne a gyerek. Volt amikor 5 méterrel arrébb tolta a babakocsit, s otthagyta a gyereket, hadd sírjon. Aztán 1 óra múlva elvitte pisilni a gyereket, s utána már nem sírt. Nem tudom, hogy ez volt-e a baja a gyereknek, hogy pisilnie kellett-e,de egyszerűen nem tudtam megérteni azt az anyulát,meg mamát, aki ott volt vele!Na, más téma. Végre ettem málnát idén, bár nagyon drágán! De nem érdekelt, mivel málnára vágytam már egy ideje, s mivel mikor kimentem, itthon még nem volt, ha hazajövök már nem lesz, így megvettem egy közepes méretű dobozt 39 koronáért! Tudom, nem vagyok normális, de nem érdekelt, málnát akartam!!!
Ezen a héten is voltak lelki mélypontjaim, már kezdett jelentkezni a honvágy érzése. Ami a legjobban hiányzott, s ez is egy felismerés volt, amit talán eddig nem is tudtam magamról, hogy nekem nagyon sokat jelent a fizikai érintés, közelség. Elegem volt, hogy senkit nem ölelhetek meg, puszilhatok meg. Otthon is inkább én vagyok az, aki bújik a szülőkhöz, de ezt csak olyanokkal tudom megtenni, akik tényleg közel állnak hozzám, s teljesen megbízom bennük
magyar asztal
. Hiányoztak a barátok ölelései, puszijai, na meg persze, az unokahúgom hamis mosolygása, nevetése, sikongatása. De itt kit ölelnék meg, mindenki hülyének nézne, na meg én is hülyének érezném magam. Hiába, a fal mindig ott van előttem, s kevesen jutnak át rajta, de ez elég tipikus a szűz-jegyűekre, aminek én szinte mintapéldája vagyok. :-)Meg talán az is hatással volt erre az egészre, hogy szinte minden magyarnak kijött vkije, férje, gyereke, pasija, szülei, s mindenkin láttam, mennyire fel van ettől dobódva.
Utolsó hétvégén tanultam, fürödtem a tóban, vasárnap pedig ismét múzeumokba mentem: elmentem a Bygdoy félszigetre a Kon-Tiki múzeumba, a Fram múzeumba, meg a népmúzeumba (skanzen). A skanzen nem igazán nyűgözött le, szerintem a magyar skanzenek sokkal jobbak. Sütöttek Lefse-t is ott, ez ilyen édes tészta (palacsintához hasonlítható), amit kövön sütnek meg, s vajat kensz még rá a végén, mielőtt ennéd. Emese megszerezte a receptjét, s remélem majd nekem is elküldi.
S szinte az ember alig hiszi el, hogy már csak 5 nap van vissza a 6 hétből...ami tele van programokkal, de erről már a következő fejezetben... :-))
