DK Koreai kiruccanásunk
Trip Start
Jul 30, 2007
1
4
15
Trip End
Dec 21, 2007
Busan,
Korea Rep.
Saturday, September 15, 2007
Jaj, az sem tudom, hol kezdjem, annyi minden mesélnivalóm van, valszeg nem is egy fejezetben fogok mindent leírni. Talán haladjunk időrendben.
(Tipp: a fotókat, ha egyenként megnyitjátok, akkor fogjátok látni, amit a fotókhoz megjegyzésként írtam! Nézzétek, mert amiket oda írok, azokról általában nem írok a blogban!)
Hát, a 3 hetes nyelvprogram után kemény, lelkileg, testileg megpróbáltató hét következett. Őszintén szólva már vártam, mikor fog bekövetkezni az első kultúrális vagy milyen holtpontom, magyarul: mikor már nem bírják az idegeim és kiborulok.
At Bulguksa in the park
Tehát, suli után volt egy szabad hetünk az iskola kezdetéig, s szépen elutazunk Krisztával Korea Dél-keleti részére. Busanba, Korea 2. legnagyobb, tengerparti városába mentünk 2 napra, majd Gyeonjuba, egy nagyon régi, Shilla kori fővárosba, végül elbuszoztunk a Gayasan Nemzeti Parkban található Haeinsa buddhista templomba. Mindezt 4 nap alatt tettük meg. Nem foglaltunk előre szállást, hanem csak beállítottunk egy motelba/vendégházba, s elkezdtünk alkudozni az áron. Így kaptunk Busanban 2 éjszakára egy jól elszerelt, franciaágyas szobát 20USD/éjszaka árért. Jó kis nászutas szoba, rózsaszín franciaággyal, erről árulkodtak a szekrény fiókjában hagyott kibontott óvszeres dobozok. :-)Első nap Busanban megnéztük a Beomosa templomot, majd elmentünk este a tengerpartra sétálni. Nagyon szép volt!! S elmentünk vacsizni is, ami megint ilyen hússütögetős program volt, a kaja nagyon fini volt, de ki tudja, köze volt-e a későbbi történéseknek. Másnap megint kimentünk a tengerpartra, mert hajókázni szerettünk volna, de az általunk kiválasztott út nem indult, így be akartunk menni a belvárosba, de visszafele a metrón már kellően rosszul éreztem magam ahhoz, hogy feladjam, s visszamenjek a szállásra. Az egész napot a szobában töltöttem, míg Kriszta a várost nézte. WC-hez voltam kötve. Minden kijött belőlem, ami kijöhetett egy emberből alul-felül. Régen éreztem magam olyan rosszul, mint aznap. S ha én beteg vagyok, akkor nyügös-sírós is, főleg hogy tudtam, csak 2 napot terveztünk Busanra, s én már semit nem fogok látni belőle
At night in Busan
. Nagyon fájt a szívem, s ki tudja, még lehet, lemegyek még egyszer Busanba, de csak ha marad rá pénzem, mert nincs közel, 4 és fél óra busszal.Nos, az elkövetkező napokban nem sok mindent ettem kekszen kívül. Sőt, egész héten anti-Korean food diétán voltam, rosszul voltam minden koreai szagtól, kajára gondolni sem akartam. Így sikerült megint fogynom pár kilót, szerintem. (Nem álltam mérlegen, amióta itt vagyok.)
Gyeonjuba megnéztük a főbb nevezetességeket, köztük az UNESCO-s Bulguksa templomot meg a Seokguram Grottot. Utóbbi, ami egy kőből készült Buddha szobor annyira nem nyűgözött le, de a másik templom nagyon szép volt. (Csak az információban nem beszéltek angolul, s mikor meg megkérdeztem, hol van a Tripikata Koreana, azt sem tudták, miről beszélek. No comment.:-) )
4. nap Daeguba mentünk, onnan meg a Gayasan nemzeti parkba, a Haeinsa templomba, ahol az UNESCO-s, buddhista nyomtatott fatáblák, a Tripkata Koreana található. Nos, ezen a napon Kriszta lett beteg az út alatt, ő sem tartotta magában, ami benne volt. Fogalmam sincs, mitől lettünk betegek, mert az első vacsi után neki is rosszul kellett volna lennie, ha annak lett volna baja. (de szerintem annak semmi baja nem volt, jó helyen ettünk) Akkor még esős idő is volt az utolsó napokban. Szerencsére Haiensa után, Daeguban elértük az utolsó vonatot Szöulba, így nem kellett már szállást keresnünk
Beach at night
. S akkor most jön a legnagyobb poén!Mielőtt elindultunk kirándulni, beszóltunk a koli irodába, hogy lelépünk egy 4-5 napra, kell-e esetleg előtte szobát váltanunk, mert ugye az elején kértük, hogy külön szeretnénk lenni Krisztával, inkább valami nemzetközi diákkal. Erre néztek rám az irodában, mint borjúk az új kapura. Mint kiderült, senki nem tudott rólunk semmit, rajta sem voltunk a listán, akik itt fognak fél évig lakni a koleszban. A kedves koordinátorunk (Jay) 3 hét alatt nem volt képes szólni a kolesznak, hogy mi itt leszünk. S a koli iroda nem hívta volna fel a koordinátorunkat, hanem nekem kellett. Nem akartam elhinni, hogy nekem kell a két iroda között közvetíteni! (Mint kiderült, a két irodának nincs valami jó kapcsolata egymással.) Felhívtam Jay-t szombaton, hogy csináljon már valamit, mert a koliból ki kell jelentkeznünk, mi utazni szeretnénk, de hova rakjuk a cuccunkat, arról nem beszélve, hogy utána hol fogunk fél évig lakni!? Erre ő: majd hétfőn intézkedik, meg 2 német lány lemondta az ösztöndíjat, így tuti lesz helyünk. A kolival megegyeztünk, hogy összepakoljuk a cuccunkat, berakjuk a tárolóba, s majd amikor jövünk vissza, előtte csörgünk, hogy mikor érkezünk. Hát én telefonáltam, kétszer kérdezték meg a nevem, akkor már rosszat sejtettem, de mondták OK, várnak. Éjjel megérkeztünk, s mondták, hogy van egy szoba, ott lehetünk szombatig, mert ők még mindig semmit nem tudnak rólunk
Beomosa
. Akkor már mindketten nagyon fáradtak voltunk, meg betegek, s mondtuk, nem érdekel, csak adjanak egy szobát, aludni szeretnénk. Jay elfelejtette megint felhívni a koleszt, a kolesz meg mikor felhívta őt, mondta, hogy 1 óra múlva majd visszahívja őket. Csak azt is elfelejtette.Reggel felkelek, elmentem fürdeni. Félig meztelen voltam már, mikor hallom, hogy valakik bejönnek a szobánkba. Résre kinyitom az ajtót, hogy kik azok, meg különben is, van csengőnk. A portáról jött két szerelőember, akik koreaiul pofáztak. Erre mondom nekik, menjenek el, erre beakarnak jönni a fürdőbe. Mondom ott vagyok, kérem ne jöjjenek be. Ha még nem is ért angolul, szerintem ez alapvető, hogy nem kellene bejönniük, hiszen én a fürdőben vagyok, Kriszta meg alszik. S azért is nyomják be a fürdő ajtót. szinte rám akartak törni. Én olyan zavarban voltam, nem akartam elhinni az egész szituációt, nyomtam vissza az ajtót teljes erőmből, mire sikerült bezárnom az ajtót. Végre Kriszta is felkelt, s ő is elküldte őket. Mint kiderült, a WC-t akarták megjavítani, s ők úgy tudták, nincs senki a szobába. Na,de basszus, ha be is jönnek mindenféle kopogás nélkül, s látják, hogy ott van több nagy táska (mert még nem pakoltunk ki), meg ott alszik egy ember az ágyban, akkor nem magától értetődő, hogy vannak a szobában!!?? S ezek után meg még rám akarnak törni, mert ők megakarják javítani a WC-t. S az mellékes, hogy éppen ott vagyok, mert ugye az sem alapvető, hogy valaki azért van benn a fürdőben, mert WC-re megy vagy fürdeni akar
Beomosa2
! na, ez megint kulturális sokk volt. Utána le is mentem az irodába, s megmondtam a magamét! Ők nem győzködtek bocsánatot kérni, meg szóltak a portásoknak is! Ezután irány Jay, aki mondta, hogy igen, szombatig maradhatunk a szobában, utána meg egy másik szobát kapunk.Erre pénteken, aug 31.-én, a névnapomon felhívtam szüleimet, hogy végre halljam a hangukat, mert se internetem nem volt (mert az előfizetésem a másik szobában maradt, de ez már "no comment"), meg ők is sátoroztak. Mikor először hallottam anyukám hangját, s megbeszéltük, hogy később újrahívom őket, már akkor küzködtem a könnyeimmel, utána szinte sírtam, annyira örültem, hogy hallom a hangját. (Hiába, anya csak egy van!) Aztán mikor újra beszéltünk, s nyugtatgattak ( a maguk módján : "kislányom, te akartál kimenni, úgyhogy tessék erősnek lenni!" - én ezt a mondatot már előre hallottam lelki füleimmel.) :-)), akkor már jobban éreztem magam. Pár percig... Mert mire felértem a szobába, Kriszta várt az újabb hírrel: Jay asszisztense felhívott minket, hogy a 2 német csaj állítólag mégis jön, s nincs helyünk elvileg a koleszban! Viszont maradjunk csak a koleszban, de feltűnés nélkül, ne mondjuk senkinek, hogy mi még ott vagyunk, s ha kérdezik, mi miért vagyunk még ott, akkor mondjuk, hogy nincs hova mennünk, hadd maradjunk itt. S a leges legutulsó szituban, ha kell, akkor tud egy másik koli címet adni, de az drágább. (Bár mi megmondtuk neki, többet nem vagyok hajandó fizetni.) Hogy még én, mint ösztöndíjas könyörögjek a kolinak, hogy bocs, hadd legyen már szállásom a félévre
Beomosa3
! Na neee! Na akkor már Kriszta előtt is peregtek a könnyeim. Ott telt be a pohár, jó kis névnapi ajándék. Komolyan elkezdtem azon is gondolkodni, hogy a legutolsó szituban, mikor máshova kell mennünk, s 1,5x-es árat akarnak ránk sózni, akkor megváltoztatom a repjegyem, s inkább hazamegyek, olcsóbban megúszom az egészet. Éppen úgy is elegem volt éppen Koreából, de főleg a koreaiakból (tisztelet a kivételnek).De nem érdekelt, elmentem bulizni aznap, első éjszakai kimaradásom a koliból. Jay ismerősömmel mentem (ő egy másik Jay, akinek az ajándákot hoztam még az elején), meg egy barátnőjével. Végre sikerült lazítanom, bár inni nem nagyon tudtam, mivel a első szerveim még nem voltak valami erősek. :-) De végre ittam bort, mert a lány hozott egy üveg német bort!
Másnap délben csörög a szobatelefon. Nő az irodából hívott, hogy menjek le. Krisztával fogtuk magunkat, lementünk. Az én gyomrom tiszta görcsben volt, de készen voltunk mindenre, főleg hogy most harcolunk velük, hogy ugyan már, hadd lakjunk itt. Nagyon komolynak tűnt a nő, még az iroda ajtót is becsukta. Hát nagy levegőt vettem. Erre közli, hogy továbbra is maradhatunk a szobánkba véglegesen, de együtt kell maradnunk. Azt hittem nem hiszek a fülemnek!! Sikerült elintézniük, hogy maradhassunk!
Hát, amit már eddig megtapasztaltam, hogy a koreaiak ugyan sok külsőségre adnak, de szervezni nem tudnak
Book-selling machine
! Szervezőkészségük konvergál a nullához!!! S ez minden kis szervezésre érvényes.A szombati nap után végre minden jobb lett, mi is megnyugodtunk, az egészségünk is jobb volt. Krisztt elvitték orvoshoz is, de csak valami port adtak neki. S ami érdekes: mikor mondta, hogy kekszet evett csak, akkor nagyot néztek, hogy ilyenkor folyadékot, meg folyós ételt kell enni, leveseket. Hát, mi is néztünk! Azt hittem, legalább az orvostudomány egy és ugyanaz a világban, de úgy látszik tévedtem. Én azért maradok a keksznél, meg a krumplinál a jövőben is. :-)
Viszont, hogy valami széppel fejezzem be a mondandómat:
Ennek a távollétnek van előnye is. Olyan szeretet és elismeréseket kapok otthonról, hogy azt leírni nem lehet! Szeretnék minden kedves szót, bíztatást, segítséget megköszönni! Nagyon sokat jelentenek! Úgy szeretném ezeket az embereket megölelni, s ezzel megköszönni a lelki támogtást, de mivel erre nincs lehetőségem, így szeretnék pár nevet megemlíteni.
Először is köszönöm a szüleimnek, akik nem csak lelkileg, de anyagilag is támogatnak, s mindig mellettem állnak, bátorítanak. Nélkülük nem lennék az, s nem lennék ott, ahol vagyok most. Köszönöm a kis tökmagnak, Virágnak a pusziküldözgetést és integetést az interneten keresztül, nagyon sokat jelent. Köszönöm bátyámnak és sógornőmnek, hogy büszkék rám, ha még párszor kétségbe vonják is a diplomás tudásomat. :-)
Köszönöm a kedves szavakat, bátorításokat az összes rokonomnak (Rena, Regina, Szilárd), barátaimnak, akik rendszeresen tartják velem a kapcsolatot: köszönöm Lea, Lafi, Anita, Andi, Bence, Stata, Béni Rita, B
Bridge in Busan
. Rita, Pred. Külön köszönet Herczeg Ildikó, volt olasz tanárnőm és Nagy Tamás barátomnak a szép hoszzú leveléért, amelyek nagyon szívhez szólóak voltak. (Ugyan még tartozok a válaszlevéllel, de annak is eljön majd az ideje.)
Ezen kívül köszönet minden további barátomnak, aki rendszeresen olvassák a blogomat, s még megjegyzésekkel is gazdagítják őket! Továbbra is tartsátok meg eme jó szokásotokat! Akiről pedig még nem hallottam semmit, ne maradjon inkognitóban, hanem írjon nekem pár sort magáról!
Nos, asszem kellően kisírtam magam eme bekezdés végére! :-))
S nemsokára jön a következő rész! Talán hamarabb is, mint gondolnád!
Sok-sok puszi mindenkinek és virtuális ölelés! :-)
