Megérkezés a világ másik felére

  Seoul, Korea Rep.
Wednesday, August 1, 2007

Halló, halló, itt a világ másik fele jelentkezik!

Szóval, júli 29.-i indulással és júli 30.-i landolással sikeresen megérkeztem az Incheon-i reptérre. Az út nagyon hosszú volt! Hajnali 3-kor indultunk Paksról Ferihegyre, 7:30-as géppel 9:20 körül landoltam a római Fiumincino reptéren, majd megkezdődött a végtelen várakozás! 20:10-kor indult tovább a gépem. Székekre ugyan ledőltem, de elaludni nem nagyon mertem, a cuccaimra is figyelni kellett. A sok-sok óra alatt semmi értelmeset nem csináltam, pedig elterveztem, kiolvasom a koreai könyvet, stb. Vettem magamnak 3 olasz újságot, hogy majd itt Koreában úgy is tanulnom kell majd olaszt, javamra fog válni.
(Ha valaki nem értené miről lenne szó: a pécsi közgázegyetemen két ösztöndíjat is nyertem, egyik az ide Dél-Koreába szól (aug.-dec.), a másik pedig Erasmus, amivel Olaszba, pontosan Sassariba (Szardínia szigetére) megyek majd.)
Szóval Rómából még 10 órát utaztam Szöulig. 1 órát késtem, mivel annyival később indultunk el Rómából. Nagy Boeing géppel jöttünk, tele koreaival. Szerintem nem volt még egy olyan hülye magyar, aki 11 óra várakozással szállt volna át! :-)

Má alig vártam, hogy felszálljak a repülőre s lehessen aludni! Lassan ugyan, de azért felszálltunk...alvás?...dehogy jött az első étkezés. Lehetett koreai, illetve európai menü közül választani. Gondoltam, szokni kell a kinti ételt. Bibimpap-ot ettem. Megkaptam a hozzávalókat, meg egy használati utasítást. Nos, a tál alján volt gomba, valami tengeri zöld, uborkszerű valami, meg még ki tudja, mi, ebbe kellett beleborítani a rizst, szójaolajjal leönteni, na meg a csipős paprikakrémet belenyomni. Utóbbival csak finoman bántam. De rájöttem, hogy miért esznek ezek mindent csipősen! Hogy elvegye mindannak az ízét, amit egyébként eszel! Mert én parikakrém nélkül próbáltam megenni, de rákényszerültem a csípős változatra én is! :-) Na jó, ez még nem is volt olyan szörnyű. A koreaiaknál a fogás után következik a leves. Seaweed soup. Zöld valamire ráöntötték a forró vizet. Gondoltam, muszáj, legalább megkóstolom. Aztán beleszagoltam...olyan volt a szaga, mint ha már éppen egy alapos takarításra váró akváriumba szagoltam volna bele. Akinek volt akváriuma, az tudja, milyen. Mint utóbb kiderült: seaweed=hínár. S ezek után képesek voltak egy édes süteményt még desszertnek adni. Azt legalább megettem, az egészet.
Mondanom sem kell, a másik ételosztásnál már az európai menünél maradtam, gondolva, lesz még elég időm koreai kaját enni. :-)

A reptéren két koreai leányzó is várt, egyik a Mo-ra jövő koreainak egy barátja, Kate és Lafi (Ági) barátnője, Hyeseung, akivel Kínában tanult együtt. Vettek nekem a reptéri buszra jegyet, s irány a Hostel Korea, mivel csak aug. 2.-án költözhetek be a koleszba. Erre a héten írt valami olyasmit a nő, hogy már intézi a héten a koleszt. Nem volt egyértelmű a levél, de azt sejtette velem, hogy akár már hétfőn is beköltözhettem volna. Erre ma is ír a nő, hogy a jövőheti program is változik, meg egyébként legyünk email közelben, mert ő mégsem tud majd velünk annyit találkozni, s emailben fogja az infokat elküldeni. No comment.
Végül csak Kate jött el velem a hostelig, de nagyon rendes volt. Elvileg ő is angol szakos, de nem látszik rajta. Az a baj a koreaiakkal, hogy nem mernek beszélni angolul, mert félnek, hogy nyelvtanilag hibáznak. S szerintem a drukktól már csak azért is hibáznak. Már többször észrevettem, hogy nem volt neki egyértelmű, amit mondtam, pedig én sem magas kontextusban beszélek angolul! Na, de ez nem baj, csak lassaban, érthetőbben és alacsony kontextusban fogok beszélni (pl: dish helyett food-ot fogok mondani). :-)

Pár alapvető eltérés, különbség, amit érdemes előre tudni:
- mi 7 órával vagyunk előrébb, azaz ha Mo-n reggel 8 óra van, akkor nálunk már du. 15:00.
- a koreaiak az életkort úgy számolják, hogy ha a bébi megszületik, akkor ő már 1 éves, tehát ők mindig 1 évvel öregebbnek mondják magukat, mint mi.
- pénznemük: KRW, azaz a koreai won (W áthúzva vízszintes vonallal). Ami nagyon furi, hogy nagyon nagy számok vannak náluk. 1000W = 1$ kb.) Árszínvonal hasonló a magyarhoz, van ami drágább, van ami olcsóbb.
- hanglejtésük elég érdekes, a mondatok, szavak végén felviszik a hangsúlyt, már szinte énekelnek.

Több ismerősöm mondta, hogy majd ha hazamegyek, nekem is több hónapig majd fokhagyma szagom lesz. Ezt nem igazán értettem akkoriban, de már rájöttem, mire gondolnak. De hogy ez engem nem a fokhagymára emlékeztet, az is biztos. A fokhagyma illatát szeretem, s az semmiben nem hasonlít erre. Főleg a repülőn, meg első nap a szálláson éreztem ezt, aztán szerintem hozzászoktam. Szerencsére, mert az elején nehezen bírtam. Egyébként ez az egyik lehkellemetlenebb. Annyi más illat, szag, bűz van itt, mint otthon. Ez a fokhagyma szag, akkor az oltári bűz az utcákon (irgalmatlan nagy szmog), ma a metroban meg olyan bűz csapott meg, mint ami halpiacokon szokott lenni.

Időjárás: meleg van, 30 fok felett, de nagyon párás, ha jól láttam, akkor olyan 74%-os páratartalom van. Én el tudnám viselni egy helyben, de ma is mászkltam a városban, s azonnal leizzadtam. De a koreaiak még így is feketét, meg hosszú farmert vesznek fel. Viszont benti helyeken meg annyira nyomják a klímát, hogy betérve egy üzletbe, metroba, vagy akár étterembe, 15 fokkal is kevesebb lehet. Itt a hostelben is megy a szobámban a klíma, s majd megfagyok, de nem tudják feljebb vinni, mert ez központi, tehát minden szobában enyi van. Na de 24-26 fokra van beállítva! Nálunk télen is melegebb van ennél! Hiába, panel gyerek vagyok, na meg a vérkeringésem sem a legjobb. Én 40 fokban is tudok fázni. :-))

Időeltolódás: azt hittem nem lesz gond vele, mivel nem nagyon tudtam kipihenni magam a repülőút során, így du 3 órakor megérkezve Szöulba, már csak fél napot kell ébren kibírnom, aztán alvás éjjel, s regel kelek, mintha semmi bajom nem lenne. El is aludtam hamar, végigaludtam az éjszakát, na de reggeli után következett még egy alvás. Ma is fél 10-kor lementme reggelizni, vissza ágyikóba 12-ig. S éjjel 1 körül megyek aludni általában, de úgy, hogy nem érzem magam annyira álmosnak. Remélem jövő héten már időben fel tudok kelni, mert 9-kor kezdődnek az óráim.

Tegnap nem csináltam semmi különöset. Aludtam, neteztem, pihentem, informálódtam. Még az otthoni eledelemet ettem, s féltem kimenni kajálni, mert nem ismerem a koreai eledeleket, ők sem írják ki latin betűkkel, angolul nem tudnak, szóval az igazat megmondva, féltem az egész szituációtól. (Ha nem egyedül lennék, biztos nem így lenne.) De elhatároztam, hogy majd ma! Muszáj kimenni, különben éhenhalok. (Így is szerintem le fogok dobni pár kilót az első hetekben.)
Most lehet rajtam röhögni, d emég a vásárlás sem olyan egyszerű. Mivel nem értek koreaiul, az eladók meg nem beszélnek angolul, max kitalálhatom, hogy mit akarok venni. Így jártam ma is. Vettem egy zöld üveges italt (fotón balra)

Soju es viz

, mondom vagy üdítőital, vagy sör. Eladótól megkérdezem: no alcohol? (mutogatva), Azt mondja, no. Erre kér tőlem kártyát, hogy megnézze, hány éves vagyok! (No comment!!!!!!!Még itt is fiatalnak néznek!!!!!áááááá) Ok, mondom akkor sör, erre belekóstolok, s iszonyat íze volt. Akkor csak sejtettem, de neten kutatva bebizonyosodott: soju-t ittam, ami a koreaiak nemzeti itala. 20%-os rizspálinka. Haza viszek majd ajándékba, de én nem szeretem, semmilyen pálinkát nem iszom meg. Mondjuk nem drága, de ez az üveg a kukában fogja végezni!

Tegnap este eljött hozzám Jay, Ági barátja (ő volt tavaly kint Koreában, Sárával együtt, ugyanezzel az ösztöndíjjal, mint én), aki mondta, menjünk, s igyunk meg egy teát/kávét. Ági említette, hogy ő nem tipikus koreai, s igaza is volt.(Egyébként Ági küldött neki ajándékot rajtam keresztül, s ezt adtam neki oda.) Nagyon jót beszélgettünk, angolul is nagyon jól tud, sőt jobban, mint én, szerintem. Mondott pár jó tanácsot, szóval nagyn jó fej volt. Jó lenne majd több hasonló mentalitású koreaival összefutni a félév során!

Ma, igaz későn, de csak bementem a városba. meleg volt, de legalább fújt a szél kicsit. Utána még kis nyári zápor is volt, de akkor már jöttem haza, pedig sétálgattam volna még. (Fotókat csatoltam, nézd meg)
Voltam postán, feladtam egy levelet, meg kajáldát kerestem. Egy kis sikátorban (mert itt azok vannak) találtam egy jól kinéző helyet, ami nem tűnt drágának, bár a szám elé koreaiul volt írva, mit adnak annyiért. Nem tudtak angolul, ott szerencsétlenkedtünk. Mondtam, kimchit kérek, hisz ez az alap korai étel, ami mindig a szezonális zöldségekből készül, káposztával, meg rizzsel eszik. Akkor nem tudták, mivel kérem, ajánlottak valamit, amiről végre kép is volt, de 20,000W-ért. Ennyiért még otthon sem eszem, a Westendben sem. Arról nem beszélve, hogy itt az egy adag sokkal nagyobb, mint otthon. Akkor már telefont is adtak a kezembe, hogy akit felhívtak, az tud angolul. Nyökögni azt tudott, de angolul nem igazán. Végül már majdnem feladtam, s mondtam hogy csak kimchit kérek. Végre rábólintottak, kérdeztem mennyi? 0won. Szóval, lehet látták már rajtam a Maslow piramis egyik fokát, s megszántak, de végül ingyen kajáltam. Nos, amit  a képen láttok, az a maradék, amit meghagytam.

Kimchi

Iszonyat csípős volt, pedig az ízesítése nem volt rossz. S akik ismernek, azok tuják, hogy sem én, sem a családom nem eszünk csípőset. A nő még külön villát is hozott nekem, megmutatta, hogy arra a zöld hínáros, vagy micsoda hártyára kell tenni a rizst, aztán megtekerni, s úgy enni. Na ez volt a táplálóbb része. A másik tálkában káposzta volt, azt is bele kellett rakni a kimchibe. Náluk a kimchinek több, mint száz fajtája van. Olyasmi, mint nálunk a főzelék.
Ági mondta, hogy mindig szerencsétlennek kell mutatkozni, meg hogy diák vagyok, s akkor kedvezményt kapok, de úgy látszik mindenféle tettetés nélkül ment ez nekem. Szerintem látták rajtam, hogy már éhes vagyok, s mindegy már, it adnak, csak olcsó legyen és laktató. :-)) Ezután úgy gondoltam, a vacsorámat könnyebben kéne beszereznem, így gy péksüteményeshez betértem, s vettem péksütit.

Holnap költözöm át a koleszba, Kate megint jön értem, s akkor segít átpakolni, stb. S megkértem, hogy utána menjük el ebédelni, mutasson nekem valami finom kajcsit. Holnap már találkozom sorstársakkal a koleszban, így remélem már minden egyszerűbb lesz. Na, de az már a következő beszámoló része lesz.

Puszi mindnekinek!